Devizabiztosítás olyan biztosítási szerződés, amelynek
díját devizában kell fizetni, és a biztosító szolgáltatása is devizában
jár. A magyar deviza-szabályok - belföldi számára - az MNB előzetes
engdélyéhez kötik az ilyen szerződések érvényességét.
Díjelőírás a naptári évben fizetendő biztosítási díj
összege. Alacsonyabb, mint az állománydíj, mert az év közben megkötött
szerződések díjelőírásaiban csak annyi havi díj szerepel, amennyi a
megkötéstől az év végéig még hátravan.
Díjfelszólítás az esedékes biztosítási díj megfizetésére
irányuló írásbeli felszólítás a respiron belül. Ilyen esetben a biztosító
kockázatviselése további 30 nappal meghosszabbodik.
Díjfizetés a biztosítási díj szerződésben vállalt
megfizetése. A díj a biztosítási időszak egészére, egy összegben és
előre esedékes, de a szerződések általában havi díjfizetést (gyakorlatilag
részletfizetést) tesznek lehetővé. A díjfizetés elmulasztása a szerződés
megszűnését eredményezi.
Díjhalasztás az esedékes díj későbbi időpontban történő
megfizetésére vonatkozó megállapodás, amely csak írásban érvényes. A
díjhalasztás tartama alatt a biztosító kockázatviselése fennáll.
Díjkalkuláció matematikai és statisztikai módszer,
amellyel a biztosítói kockázat ellenértékét, a biztosítási díjat számítják
ki. Kiterjed a kockázati díj, valamint a vállalkozói díj meghatározására.
Díjkintlévőség a biztosítók mérlegében aktívaként
szereplő, a tárgyévben esedékessé vált, de be nem folyt díjak összege.
Díjmentes leszállítás lehetőség az életbiztosítások
fenntartására díjfizetés nélkül is. A tartam változatlan marad: a biztosítási
összeg azonban az addig már befizetett díjak által fedezett mértékig
(általában jelentősen) lecsökken.
Díjmentesítés a biztosítási esemény bekövetkezett
(pl. rokkantság), de a "többi", még be nem következett biztosítási
eseményre (pl. halál, elérés) a szerződés díjfizetés nélkül is hatályban
marad.
Díjnyugta a biztosításközvetítő vagy a biztosító képviselője
által kiállított okirat, amely a biztosítási díj befizetését igazolja.
Csak a "személyes" díjbefizetéskor állítják ki; egyéb esetekben
a biztosítási díj befizetését a befizetési csekk vagy a bankszámlakivonat
igazolja.
Díjszabás az egyes biztosítási szerződésfajták alapdíjait,
díjpótlékait, engedményeit tartalmazó díjtáblázat, tarifa.
Díjtartalék az életbiztosítási díjakból kapott, elkülönített
tartalék, amely a később bekövetkező biztosítási események (halál, elérés)
kapcsán járó szolgáltatások fedezésére szolgál. A tartalékokat a biztosító
befekteti, és a hozamok minimum 80%-át köteles visszajuttatni a biztosítottainak.
Mód van a díjtartalék visszavásárlására is.
Direkt biztosítás vagyonbiztosítás, amely a tulajdonos
vagy az érdekelt személy vagyontárgyait közvetlenül védi. Pl. épületek
tűzbiztosítása, betörés biztosítás, casco. A vagyonbiztosítások másik
csoportja a felelősségbiztosítás.
Diszkontálás egy későbbi időpontban esedékes összeg
értékének kamatos kamatozássl történő kifizetése.
Egészségbiztosítás betegségbiztosítás
Egészségi nyilatkozat az élet-és betegségbiztosítások
kockázatelbírálását segítő kérdőív. Valóságnak megfelelő kitöltésével
tesz eleget a biztosított a közlési kötelezettségének.
Egyenértékűség az a kívánalom, hogy a biztosítási
díjbevételek fedezzék az összes kifizetett szolgáltatást, a tartalékokat,
a biztosító költségeit és méltányos mértékű üzleti hasznát.
Egyezség polgári jogi szerződés, amelyben a felek
arról állapodnak meg, hogy a jogosult az egyezségben rögzített összeget
követelésének végleges kielégítéseként elfogadja, s további igényeiről
lemond.
Együttbiztosítás coinsurance. A kockázatok két vagy
több biztosítóintézet által történő közös vállalása, előre meghatározott
arányok szerint. A kötvényt a vezető biztosító állítja ki és végzi a
lebonyolítást is.
Ekvivalencia egyenértékűség
Elérési biztosítás meghatározott tartamra kötött életbiztosítási
szerződés, amelynek alapján a biztosító csak a tartam végéig teljesít.
Előszereteti érték valamely vagyontárgy szubjektív
értéke, amelyet személyi, érzelmi okok alapozhatnak meg. Például az
elhunyt rokontól kapott, valójában jelentős dologi értéket nem képviselő
tárgy. Az előszereteti érték megtérítése a biztosítási szerződés tárgya
általában nem lehet.
Előzetes fedezetigazolás a kötelező gépjármű felelősségbiztosításhoz
kapcsolódó dokumentum, amelyben a biztosító - az üzembentartó kérésére
- előzetesen elvállalja a kockázatokat. Az előzetes fedezetigazolással
oldható meg, hogy a vásárolt vagy forgalomba helyezett gépjármű üzembentartója
már akkor is rendelkezzék biztosítással, amikor a szerződést még nem
kötötte meg. (Ezt azonban 15 napon belül pótolni kell.)
Első díj az első biztosítási időszakra, vagy annak
egy részére megállapított díj. Befizetése különös jelentőséggel bír:
a biztosítás hatálya, vagyis a biztosító kockázatviselési kötelezettsége
csak akkor kezdődik, ha a szerződés létrejött és az első díj a biztosítóhoz
beérkezett.
EUROTAX a gépjármű-és alkatrészek katalógusa gyári,
illetőleg piaci információk alapján.
Ex-lege biztosítás olyan biztosítási jogviszony, amely
nem szerződéskötéssel, hanem a jogszabály erejénél fogva automatikusan
jön létre. Ilyen ma már Magyarországon nincs, de így működött 1991.
július 1. előtt a gépjárművek üzembentartóinak kötelező felelősségbiztosítása.
Exporthitel biztosítás a külföldre irányuló áruhitellel
kapcsolatos kockázatok biztosítása. Gazdasági kockázatok: pl. a vevő
fizetésképtelensége, visszalépése. Politikai és árfolyamkockázatok:
pl. embargó, háború, a követelések pénznemének inflációja.
Extra tartozék a biztosított vagyontárgy olyan tartozéka,
amely a rendeltetésszerű használatot segíti, vagy komfortosabbá teszi.
A vagyontárgy értékét, és így általában a biztosítási díjat is növeli.
Életbiztosítás olyan szerződés, amelyben a biztosítási
esemény a biztosított halála, vagy meghatározott időpont (életkor, nyugdíjba-vonulás,
stb.) elérése. Az életbiztosítási összeg felvételére mindig a kedvezményezett
jogosult.
Érdekmúlás jogi hatást kiváltó tény a biztosítási
szerződésben. Ha a biztosítási érdek megszűnik, a biztosítási szerződés
is automatikusan megszűnik.
Értékcsökkenés a vagyontárgyban keletkezett károk
helyreállítása, kijavítása után visszamaradt, esztétikai, használati
vagy forgalmi értékét csökkentő tényező (écs). A károkozó ezt a kártételt
is köteles megtéríteni.
Felelősségbiztosítás ellentétben a direkt biztosítással,
a biztosított által a mások vagyonában okozott károkra nyújt fedezetet;
a kártérítési kötelezettség alól mentesíti a károkozót a szerződésben
meghatározott esetekben.
Felmondás a biztosítási szerződést bármelyik fél egyoldalúan
is felmondhatja, de csak a biztosítási időszak végére, azt legalább
30 nappal megelőzően és írásban.
Felosztó-kirovó rendszer biztosítás-szerű megoldás,
amelyben a veszélyközösség tagjai az őket ért károkat egymás között
utólag osztják fel.
Fokozott veszéllyel járó tevékenység veszélyes üzem
Futamidő hibásan alkalmazott banki kifejezés a biztosításban.
A határozott időszakra megkötött biztosítási szerződés érvényességi
tartamát jelenti.
Függőkár olyan biztosítási eseményből származó kár,
amelyet a biztosítónak már bejelentettek, de a kárügy végleges lezárása
még nem történt meg.
Függőkár tartalék tételesen (káronként) képzett biztosítástechnikai
tartalék, amelynek az a célja, hogy fedezetet nyújtson a függőkárokra.
A függőkár tartalékon belül képzik az IBNR-t is.
Giro a bankok közötti - számlajóváírással történő
- pénzügyi elszámolás.
Halandósági tábla statisztikai tábla: statisztikai,
demográfiai számításokon alapuló táblázat, amely azt mutatja, hogy pl.
100 000 újszülött fiú/lány közül hány éri el az 1,2,3, ?100 éves kort,
ha a halandóság úgy alakul, mint azt a táblázat készítésének pillanatában
megfigyelték.
Hitelbiztosítás a hitelezésből eredő kockázatok és
károk fedezetéül szolgáló biztosítási forma. A biztosított mindig a
hitelező.
Hitelfedezeti biztosítás a hitelintézet vagy a hitelező
által - a tartozás biztosítékául - követelt biztosítási szerződés. A
biztosított mindig az adós, aki az esetleges biztosítási szolgáltatást
már a szerződéskötéskor a hitelezőre engedményezi.
Hitellevél a gépjármű-biztosítás területén, és ma
már egyre ritkábban alkalmazott kárrendezési megoldás. A károsult nem
készpénzt kap, hanem egy, a javítóműhelynek címzett - hitellevelet,
amelynek alapján a javítást elvégzik, és utólag a biztosítóval, mint
adóssal elszámolnak.
IBNR (incurred but not reported) a biztosító által
képzett tartalék, amelynek az a célja, hogy a már bekövetkezett, de
még be nem jelentett károkra nyújtson fedezetet.
Időszakos biztosítások határozott időre kötött biztosítási
szerződések. A biztosító csak a szerződésben naptárilag - év, hó, nap,
óra, perc - megjelölt időszakra vállalja a kockázatot. Az időszak leteltével
a szerződés automatikusan megszűnik.
Indexálás a szerződésben rögzített értékkövetési módszer,
amelynek alapján a biztosítási díj vagy a biztosítási összeg meghatározott
mértékkel automatikusan, a szerződés módosítása nélkül változik. Mértéke
általában az inflációtól, vagy a hivatalos mutatóktól (pl. KSH) függ.
Integrál önrészesedés a bagatell-károk kiszűrésének
módszere, a minimális térítendő kárösszeg meghatározásával. Ha a kár
az integrál önrész alatt marad, a biztosító nem térít, ha viszont fölötte
van, akkor - levonás nélkül - megfizeti az egész kárt.
Intervenció
a biztosító hivatalos lépése, amely az elmulasztott díjak beszedését,
a biztosítási szerződés fenntartását szolgálja.
Ismeretlen üzembentartó ha a kárt a gépjármű okozta,
de az üzembentartó személye nem állapítható meg, a károsult kárát a
MABISZ a Kártalanítási Számla terhére megtéríti. Nem térülnek meg azonban
az ismeretlen üzembentartó által a gépjárműben, az útban, az út tartozékaiban,
közművekben, valamint a reklámhordozókban okozott károk.
Ittasság a jogi és szerződési gyakorlatban a 0,8 ezrelékes
véralkohol szintet elérő alkoholos befolyásoltság. A biztosítási szerződésekben
általában mentesülési ok.
járadék
rendszeresen (általában havonként) esedékessé váló szolgáltatás, amelyet
a járadékra jogosító körülmények fennállásáig, vagy élethossziglanig
folyósítanak. A biztosító által folyósított járadék lehet járadékopción
alapuló vagy jövedelempótló.
Járadékopció egyes életbiztosításoknál a kikötés,
amely szerint a biztosított vagy a kedvezményezett az esedékessé váló
egyszeri biztosítási összeg helyett élethossziglan, vagy meghatározott
időtartamon át rendszeres járadékra jogosult.
Jármű önkényes elvétele bűncselekmény (Btk.327.§),
amelyet az követ el, aki idegen járművet mástól úgy vesz el, hogy közben
nem vezérli tulajdonszerzési szándék, csak pl. az időleges jogtalan
használat. Ha a cselekmény tulajdonszerzési célzattal is párosul, akkor
a minősítése: lopás (Btk.316.§).
Jelzálog az ingatlanokra bejegyzett jog, amely szerint
a tulajdonos csak korlátozottan rendelkezhet a vagyontárgy felett. Általában
a hitelek vagy egyéb követelések biztosítékául kötik ki, és bejegyzik
az ingatlan-nyilvántartásba (telekkönyv).
Jogalap-elbírálás döntési folyamat, amelynek során
a biztosító arról nyilatkozik, hogy a bejelentett (kár)eset a szerződés
szerint biztosítási eseménynek minősül-e, illetőleg nem áll-e fenn mentesülés.
A jogalap-elbírálás során dönt a biztosító az esetleges kármegosztás
alkalmazásáról is.
Jogképesség polgári jog, sőt alkotmányjogi fogalom,
azt jelenti, hogy a jogképes (természetes vagy jogi) személy jogviszonyok
alanya lehet; jogai, illetőleg kötelezettségei lehetnek (pl. örökölhet).
Az ember születésétől a haláláig korlátozás nélkül jogképes. A jogi
személyek megalakulásuktól megszűnésükig rendelkeznek jogképességgel.
Jogvédelmi biztosítás a szerződés a biztosított részére
anyagi vagy természetbeni segítséget nyújt az ellene indított polgári-,
büntető-, szabálysértési ügyekben. A szolgáltatás általában a költségek
átvállalásával, ügyvéd állításával realizálódik.
Jövedelempótló járadék a károkozó vagy a felelősségbiztosítója
által folyósított járadék, amely a károkozás miatt kiesett jövedelem
pótlásával igyekszik helyreállítani az eredeti állapotot. Az ilyen járadék
is jövedelem, ezért a személyi jövedelemadó számításánál figyelembe
kell venni.
Jutalék a biztosító a biztosításközvetítő eredményes
munkáját, a szerződés létrejötte vagy fennmaradása érdekében kifejtett
tevékenységét jutalékkal honorálja. A jutalék megállapítható szerződésenként
(darabjutalék) is, de általában a biztosítási összeghez igazodik.
Kamatrés vagy kamatmarge. A technikai kamat és a befektetési
hozam közötti különbség.
Kárbejelentés a biztosított hivatalos lépése, amellyel
a biztosítási esemény bekövetkezését bejelenti a biztosítónak. A szerződés
tartalmazza azt a határidőt, amelyen belül a kárbejelentést meg kell
tenni. Elmulasztása a biztosító mentesülését eredményezi, ha a késedelem
miatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak. A határidő elmulasztása
egyébként nem jogvesztő.
Kárenyhítés a már bekövetkezett kár, biztosítási esemény
károsító hatásait csökkentő magatartás. Ellentétben a kármegelőzéssel
ez a kötelezettség szerződési kikötés nélkül is terheli a károsultat.
Kárgyakoriság mutatószám, amely azt jelzi, hogy egy
adott időszakban (általában egy év alatt) a biztosított személyek és
tárgyak közül hánynál következett bebiztosítási esemény.
Kárhányad a biztosító díjbevételének és a kifizetett
károknak egymáshoz való arányát fejezi ki. Általában szerződéstípusonként,
ágazatonként mérik.
Kárkori érték a biztosított vagyontárgy értéke a biztosítási
esemény bekövetkezésekor.
Kármegelőzés olyan magatartás, amely a károk, biztosítási
események bekövetkezésének megakadályozására irányul. A kármegelőzési
teendők a biztosítottat csak akkor terhelik, ha ezt a szerződésben kikötötték.
Pl. a vagyonvédelmi berendezések alkalmazása a betöréskárok megelőzésére.
Kármegosztás a károkozásért való felelősség százalékos
megosztása a károkozásban részt vevők között. Ha például "A"-t
70%-ban, "B"-t pedig 30%-ban terheli a felelősség, akkor "A"
(illetőleg felelősségbiztosítója) "B" kárának 70%-át, míg
a "B" részes "A" kárának 30%-át köteles megtéríteni.
A közrehatási százalékok összege természetesen nem haladhatja meg a
100-at.
Káronszerzés tilalma a károsultat a károkozó olyan
helyzetbe köteles hozni, mintha a károkozás meg sem történt volna. A
károsult nem gazdagodhat a károkozás kapcsán. Ha egy 70%-os műszaki
állapotú gépkocsi totálkára esetén a károsult egy új (100%-os) autó
értékét kapná, előnyösebb helyzetek kerülne, mint a károkozás előtt.
A káronszerzés tilos. A 30%-os különbözetet a károsultnak kell viselnie.
Kártalanítási számla a MABISZ által kezelt alap, a
garancia alap. Ebből térítik meg a biztosítással nem rendelkező, gépjármű
üzembentartók által okozott károkat. A számla fedezi az ismeretlen üzembentartó
által okozott, személyi sérüléses károkat is.
Kedvezményezett az életbiztosítási összeg felvételére
jogosult, a szerződésben megnevezett személy. Ez lehet maga a biztosított
is, vagy bármely személy, illetőleg a kötvény bemutatója is. Ha nincs
megnevezett kedvezményezett, akkor a biztosított örököse lesz a jogosult.
A kedvezményezett személye a szerződés tartama alatt, írásban bármikor
módosítható.
Kedvezményezett-jelölés az életbiztosítási szerződés
megkötésének egyik leglényegesebb mozzanata a kedvezményezett megnevezése.
A szerződő nevezi meg; ha a szerződő és a biztosított személye nem azonos,
a szerződéskötéshez, így a a kedvezményezett kijelöléséhez is, szükséges
a biztosított hozzájárulása. A szerződő a biztosítóhoz intézett írásbeli
nyilatkozatával az eredetileg kijelölt kedvezményezett helyett más kedvezményezettet
is kijelölhet.
Készpénzdíjas biztosítás egyszeri díjas, időszakos
biztosítás; a szerződő a szerződéskötéskor megfizeti az egész - általában
rövid - tartamra szóló díjat. Ilyen például a BBP-biztosítás vagy a
tanuló biztosítás.
Kettős biztosítás ugyanazon vagyontárgyra vagy személyre
kötött, egyidejűleg fennálló, azonos kockázatokra vonatkozó két szerződés.
Vagyonbiztosítás esetében a második szerződés általában túlbiztosítást
okoz, és így semmissé válik.
Kezesi biztosítás biztosítási szerződés, amelyet a
hitelfelvevő köt arra az esetre, ha fizetőképtelenség esetén nem tudna
teljesíteni (törleszteni) a hitelezőnek.
Kiegészítő biztosítás az alapbiztosításhoz kötött,
további kockázatokra vonatkozó biztosítási szerződés. Ha az alapbiztosítás
megszűnik, megszűnik a kiegészítő biztosítás is.
Kísérletbiztosítás alacsonyabb biztosítási összegre
szóló, tömeges életbiztosítás, amelynél a kockázat elbírálásához nincs
szükség orvosi vizsgálatra.
Kizárás a biztosítási esemény meghatározásának módszere.
Egyes kockázatokat a szerződés kizár a biztosítási fedezetből, így bekövetkezésük
esetén a biztosító nem fizet, mivel a kizárt esemény - nem biztosítási
esemény. Pl. a casco biztosítás térít a gépkocsi töréskára esetén, de
kizárja a térítést, ha a törés versenyen, vagy arra felkészülés során
következett be. A verseny közben bekövetkezett törés nem biztosítási
esemény.
Kockázat a kárt okozó véletlen események bekövetkezésének
jelentősége. A kockázatot káreseménynek is nevezzük.
Kockázat-elbírálás elemzési, értékelési folyamat,
amelynek során a biztosító arról dönthet, hogy az ajánlatban rögzített
kockázatot elvállalja-e, illetőleg milyen biztosítási díjért vállalja.
Kockázati díj a biztosítási díj azon része, amely
az átvállalt kockázatból származó károk fedezetéül szolgál. Ebből a
díjrészből fizetik a biztosítottaknak járó szolgáltatásokat, s ebből
képzik a függő károk tartalékait is. Nettó díjnak is nevezik, mert nem
tartalmazza a vállalkozói díj részt.
Kockázati életbiztosítás meghatározott tartamra kötött
életbiztosítási szerződés, amelynek alapján a biztosító csak akkor teljesít
kifizetést, ha a biztosított - a tartam alatt - meghal.
Kockázatkezelés döntési és cselekvési folyamat, amelynek
során a személyek vagy gazdálkodók felmérik és minősítik saját kockázataikat,
illetőleg védelmi eszközöket rendelnek mellé.
Kockázatkiegyenlítődés mivel a kockázatok térben és
időben elszórtan jelennek meg, ezek hosszú távon és megfelelő területen
ki is egyenlítődnek.
Kogencia feltétlen érvényesülést kívánó szabály, amelytől
nem lehet eltérni. A biztosítási szerződés vonatkozásában azt jelenti,
hogy a felek a szerződésben a Ptk. biztosításra vonatkozó szabályaitól
- még egyező akarattal sem - térhetnek el. Pontosabban: az eltérésre
csak akkor van lehetőség, ha az egyértelműen a szerződő vagy a biztosított
érdekeit szolgálja.
Kompozit biztosító olyan biztosító, amely mind a life
ág, mind a non-life ág művelésére jogosult. A biztosítási törvény 1996.
január 1-jei hatálybalépése után hazánkban kompozit biztosító nem alapítható.
A hatálybalépés előtt már kompozit engedéllyel rendelkező biztosítók
azonban mindkét ágat tovább művelhetik.
Koremelés a kockázat-elbírálási megoldás az életbiztosításoknál,
amikor a biztosító - az orvosi vizsgálat alapján - a biztosított tényleges
koránál magasabb életkor figyelembevételével állapítja meg a díjat.
Korlátozott cselekvőképtelenség a cselekvőképesség
törvényi vagy bírói korlátozása. A korlátozottan cselekvőképes személy
csak a mindennapi élet szokásos egyszerű ügyleteit kötheti meg törvényes
képviselője nélkül. Korlátozottan cselekvőképes a kiskorú személy 12
és 18 éves kora közötti időszakban; illetőleg az is, akinek cselekvőképességét
- életkortól függetlenül - ítélet korlátozza.
Kötelező biztosítás a biztosítási szerződés megkötése
mindig önkéntes. Bizonyos esetekben azonban a törvény a biztosítási
szerződés megkötését kötelezővé teheti: legismertebb formája a kötelező
gépjármű felelősségbiztosítás, de biztosításkötési kötelezettségük van
pl. a magánnyomozóknak, állatorvosoknak, ügyvédeknek, utazási irodáknak
is.
Kötelező gépjármű felelősségbiztosítás Magyarországon
gépjármű - és segédmotoros kerékpár - csak akkor vehet részt a forgalomban,
ha üzembentartója érvényes felelősségbiztosítással rendelkezik. A biztosítás
bármelyik - ilyen üzletággal foglalkozó - biztosítónál megköthető. A
szerződés megkötését a hatóságok - közülük a rendőrség - is ellenőrzi.
Ha az üzembentartó a díjat nem fizeti meg, az esedékességtől számított
30. napon a szerződés automatikusan megszűnik. Az üzembentartó által
okozott károkat a Kártalanítási Számla terhére ilyenkor is megfizeti
a MABISZ, de a kifizetett kártérítési összeget a károkozótól visszaköveteli.
Kötvény az ajánlat elfogadását, és a szerződés létrejöttét
igazoló okirat. (A szerződés megkötését igazoló vény.) Nem minősül értékpapírnak,
elvesztés vagy megsemmisülés esetén másolattal pótolható. Csak egyetlen
esetben "viselkedik" az értékpapírokhoz hasonlóan: ha az életbiztosítás
kedvezményezettje a kötvény bemutatója.
Kötvénykölcsön az életbiztosítási szerződések alapján
a biztosító által a visszavásárlási összeg erejéig nyújtott kölcsön.
Közlési kötelezettség a biztosított, a szerződéskötéskor,
a kockázatvállalás szempontjából lényeges, valamennyi körülményt köteles
közölni a biztosítóval. Ezt a biztosító általában kérdőívekkel, adatlapokkal
segíti. Ha a biztosított ennek a kötelezettségének nem tesz eleget,
vagy valótlan tényeket közöl, a biztosító mentesülésre hivatkozhat.
Közös kár a hajózásban használatos fogalom. Olyan
kár, amely a kapitány utasítására a hajónak vagy a rakománynak közös
veszélytől való megmentése, illetőleg a kár enyhítése érdekében keletkezett.
Ezeket a károkat az érintettek közösen, arányosan viselik.
Közraktárjegy a fogyasztási javak tárolásához kapcsolódó,
hitelezési tevékenységet segítő értékpapír. A tulajdonos közraktárban
helyezi el áruját, amelyről közraktárjegyet állítanak ki. Ez két részből
áll: az árujegyből, amely a rendelkezési jogot testesíti meg, és a zálogjegyből,
amely a felvett hitel árufedezetét igazolja. A két értékpapír egymástól
függetlenül is forgalomképes, de a közraktár az árut csak a két értékpapír
együttes bemutatása esetén adja ki.
Közvetlen perlés felelősségbiztosítás esetén a biztosító
közvetlenül a károsultnak teljesít. Ha azonban perre kerül sor, a károsultnak
a károkozó ellen pert kell indítania. Egyetlen kivétel: a gépjárművek
üzembentartóinak felelősségbiztosításából származó követelése esetén
a biztosító közvetlenül is perelhető.
Lejárat a biztosítási szerződésben naptárilag megjelölt
időpont, amikor a szerződés megszűnik, vagy a szolgáltatás esedékessé
válik. Pl. elérési életbiztosítás
MABISZ Magyar Biztosítók Szövetsége. 1990. november
14-én alakult országos szakmai érdekképviseleti szervezet. Az érdekvédelmi
tevékenységen túl egyes szakmai feladatok ellátását koordinálja (oktatás,
informatika, kármegelőzés). A MABISZ kezeli a kötelező felelősségbiztosításhoz
kapcsolódó Kártalanítási Számlát, valamint működteti a nemzeti Zöld
Kártya Büro-t. A havonta megjelenő Biztosítási Szemle című szaklap kiadója.
Magyar Aktuárius Társaság (MAT) az aktuáriusok szervezete,
amely 1991-ben a MABISZ-on belül, tagozatként alakult meg, majd 1995-ben
önálló egyesületté vált. Tagjai magánszemélyek, akik aktuáriusként vagy
az aktuáriusi szakmához közel álló területeken tevékenykednek a biztosítóknál,
a hatóságoknál, illetőleg a tudomány berkeiben.
Magyar Életbiztosítási Orvostani Társaság (MÉBOT)
az életbiztosítási orvostan szakértőinek 1994-ben megalakult szakmai
egyesülete. Évente tart nemzetközi, tudományos kongresszusokat. Tagjain
keresztül vesz részt a Nemzetközi Életbiztosítási Orvostani Társaság
(ICLAM) munkájában. A világszervezet 1998-ban hazánkban tartotta 19.
kongresszusát.
Malus pótdíj, amelyet a biztosító akkor alkalmaz,
ha ügyfele - a biztosítási időszakon belül - igénybe veszi a biztosítási
szolgáltatást, pl. egy vagy több kárt okoz. A malus a következő időszak
díjait növeli.
Manipuláció a biztosítási szóhasználatban szakkezelést
jelent, amelynek során a beérkezett ajánlatban jelzett kockázatokat
a biztosító elbírálja, megállapítja a díjat és kötvényt állít ki.
Maradékjogok olyan, az életbiztosítási szerződésekben
rögzített jogosultságok, amelyek a díjfizetés elmaradása, illetőleg
a szerződésnek a biztosítási összeg kifizetése nélküli megszűnése esetén
is fennmaradnak.
Maradványérték a totálkárossá vált vagyontárgyak roncsainak,
gazdaságosan már nem javítható maradványainak értéke, amelyet a kárkori
értékből le kell vonni.
Mentesülés ha a biztosítási esemény bekövetkezett,
a biztosító csak akkor mentesülhet a fizetés alól, ha a kárt a biztosított
vagy a szerződő, illetőleg a közös háztartásában élő hozzátartozók szándékosan,
vagy súlyosan gondtalanul okozták. A súlyos gondatlanságot megvalósító
tényállásokat a szerződés rögzíti (pl. ittas vezetés). A mentesülési
okot mindig a biztosítóknak kell bizonyítania, arra a biztosított nem
kötelezhető.
Minimális díj elve a biztosítási törvény által rögzített
szabály, amely szerint a biztosítónak legalább olyan mértékű díjat kell
kalkulálnia, amely előreláthatóan fedezetet nyújt valamennyi vállalt
kötelezettség teljesítésére és a biztosító költségeire.(Nyereséget,
hasznot tehát nem kötelező kalkuláni.)
Módozat meghatározott kockázatokra kidolgozott biztosítási
szerződések.
Múlékony sérülés olyan (általában baleseti eredetű)
testi sérülés, amely maradandó egészségkárosodás nélkül gyógyul.
Munkáltatói felelősségbiztosítás a biztosítási szerződés
alapján a biztosító - a munkáltató helyett - megtéríti azokat a károkat,
amelyekért az üzemi baleset, esetleg foglalkoztatási megbetegedés miatt
felelősséggel tartozik.
Nagy számok törvénye matematikai törvényszerűség,
amely a biztosítás gyakorlatában azt jelenti: minél nagyobb a veszélyközösség
létszáma, annál kisebb a valószínűsége annak, hogy egy meghatározott
időszakon belül a vártnál több vagy kevesebb veszélyközösségi tagot
ér károsodás.
Nagy-életbiztosítás egyénileg kötött - általában nagy
biztosítási összegre szóló - életbiztosítás, amelynek megkötését a biztosító
orvosi vizsgálathoz, de legalább egészségügyi nyilatkozat tételéhez
köti.
Nem vagyoni kár a károkozóknak (felelősségbiztosítónak)
a bizonyított vagyoni károkon túl a károsult nem vagyoni kárait is meg
kell térítenie. Ilyen károk adódhatnak pl. súlyos esztétikai sérülésekből,
az életvitel elnehezüléséből, a hozzátartozók elvesztése miatti traumákból.
Nem-életbiztosítás az életbiztosítási ágba nem tartozó
ágazatok; pl. vagyonbiztosítás, felelősségbiztosítás.
Néphalandósági tábla a népszámlálás adatai alapján
összeállított halandósági tábla. Emellett a biztosítók select halandósági
táblát is készítenek.
Objektív felelősség vétkesség nélküli felelősség forma.
Objektív kockázat-elbírálás a kockázat-elbírálás olyan
módszere, amikor a biztosító tárgyi ismérvek alapján (pl. tűzveszélyesség
foka, vagyonvédelmi berendezések minősége, az épület szerkezete és anyaga?stb.)
ítéli meg a kockázat súlyosságát.
Önbiztosítás pontatlan szakmai zsargonszó; azt a magatartást
jelzi, amikor a személy pénzeszközök vagy áruk tartalékolásával próbálja
a kockázatból eredő károkat közömbösíteni.
Öngondoskodás olyan előrelátó, tervszerű emberi magatartás,
amely a bizonyosan bekövetkező, vagy a váratlan események vagyoni hatásait
igyekszik kiküszöbölni. Egyik eszköze a biztosítás.
Önrészesedés a kár azon része, amelyet a szerződés
alapján a biztosított magára vállal. Minél nagyobb a vállalt önrészesedés,
annál alacsonyabb lesz a biztosítás díja. Fajtái: az abszolút önrészesedés
és az integrál önrészesedés.
Panaszügyintézés a biztosító döntései ellen reklamációt
lehet benyújtani az érintett biztosítóintézethez. Valamennyi társaság
önálló panaszügyintézési apparátust működtet. Az ügyfél-tájékoztató
megjelöli a panaszfórumokat. A PSZÁF-nek egyedi panaszügyintézési jogköre
nincs, de ismétlődő és alapos panaszok esetén általános érvényű hatósági
döntést hozhat.
Passzív viszontbiztosítás a biztosító által elvállalt
kockázatok viszonbiztosításba adása, szétporlasztása. Nostro viszonbiztosításnak
is nevezik.
Pénzmosás az illegálisan - főleg a feketegazdaságból
- származó pénzösszegek banki és biztosítási csatornákon való átfuttatása
és "legalizálása".
Premier risque a francia kifejezés fordítása: első
kockázatra szóló biztosítás, a magyar terminológiában határösszeg-biztosításként
honosodott. A biztosító a szerződésben rögzített határösszeg erejéig
téríti a károkat, és nem vizsgálja az esetleges alulbiztosítást. Ha
a biztosított a lakásban tartott 500 ezer forint értékű ékszereit -
határösszeg biztosítással - 100 ezer forintra biztosítja, és minden
ékszert ellopnak, a biztosító csak 100 ezer forintot fizet, de nem alkalmaz
pro rata térítést.
Pro rata alulbiztosítás esetén a biztosító a kárt
csak arányosan téríti meg; mégpedig olyan mértékben, ahogy a tényleges
érték aránylik a biztosítási pénzösszeghez.
Regressz visszakövetelési jog. Ha a biztosító a más
által a biztosítottnak okozott kárt a direkt biztosítás alapján megtérítette,
ezt az összeget a károkozótól visszakövetelheti. Ha a károkozó ellen
pert indít, az ügyfél többletigényét is érvényesíteni köteles, sőt a
biztosítottat elsőbbség illeti meg, ha a befolyt összeg nem elegendő
mindkettejük igényének kielégítésére. Visszakövetelési joggal élhet
a biztosító a felelősségbiztosítás esetén is, ha biztosítottja szándékosan
vagy súlyosan gondatlanul okozta a kárt. (A károsultat azonban mindig
kártalanítani kell.)
Rektiválás a díjnemfizetés miatt megszűnt biztosítási
szerződések - eredeti tartalommal történő - újbóli hatálybaléptetése.
Feltétele általában az elmulasztott díjak pótlólagos befizetése. Csak
akkor van rá lehetőség, ha a szerződésben kifejezetten kikötötték.
Rendelkezési jog az élet-és nyugdíjbiztosítások személyi
jövedelemadó-kedvezményével összefüggő fogalom. Gyakorlatilag az ügyfél
által kezdeményezett szerződés megszüntetését jelenti (pl.: visszavásárlás,
értékesítés, díjnemfizetés miatti megszűnés). Ha erre a szerződéskötéstől
számított 10 éven belül kerül sor: az adókedvezményt - pótlékokkal együtt
- vissza kell fizetni.
Rendszámegyezmény az európai országok zöménél még
a Zöld Kártya bemutatására sincs szükség, mert az államok a magyar forgalmi
rendszámot, és a H országjelet a felelősségbiztosítási igazolásul elfogadják.
Fontos tehát a H országjel is, azt nem pótolja a rendszámtáblán lévő
H betű.
Reponálás az életbiztosítási ajánlat elbírálásnak
függőben tartása. A reponálásról az ajánlattevőt írásban értesíteni
kell. A reponálási tartam - általában 6 hónap - letelte után is csak
akkor jöhet létre a biztosítás, ha a szerződő új ajánlatot tesz.
Respiro a biztosítási díj esedékességétől számított
időszak, amely alatt a biztosító várja a díjat. Elmulasztása a szerződés
megszűnését eredményezi. Tartama: általában 30 nap, de a felek ennél
hosszabb respiro-ban is megállapodhatnak, rövidebben azonban nem.
Részleges kár a biztosított vagyontárgy olyan mértékű
károsodása, amely javítással, esetleg a sérült részek pótlásával még
helyreállítható, és ez mind műszakilag, mind gazdasági szempontból indokolt.
Ellentéte a totálkár.
Risk management kockázatkezelés
Select halandósági tábla a biztosítók által a biztosítottakról
készített halandósági tábla. Értékei a szerződéskötést követő első 3-5
évben kedvezőbbek a néphalandósági tábla adatainál. Ennek oka: a biztosítók
kockázat-elbírálása.
Társadalombiztosítás kötelező biztosítási forma. Az
államháztartás része; nyugdíj és egészségügyi szolgáltatásokat nyújt.
A magánbiztosítástól elkülönült intézményrendszere van, forrásait zömében
a munkavállalók járulékfizetési kötelezettségeiből fedezik. Alapelve
a szolidaritás, tényleges biztosítási jellemzőkkel nem rendelkezik;
gyakorlatilag egy központi elosztórendszer.
Tartamengedmény a több évre megkötött biztosítások
szerződőinek adott díjengedmény. Idő előti megszűnés esetén a biztosító
az engedményeket jogosult visszakövetelni.
Technikai kamat számításszerű kamatláb, amelyet a
biztosító az életbiztosítási díjkalkulációnál és tartalékszámításnál
alkalmaz. Minimális mértékét jogszabály állapítja meg.
Telítettség biztosításstatisztikai alapszám, amely
azt mutatja, hogy az azonos vagy hasonló kockázatoknak kitett személyek
közül hány százalék rendelkezik - az adott kockázatra vonatkozó - biztosítási
fedezettel.
Termékfelelősség-biztosítás olyan felelősségbiztosítás,
amely a termék előállítóját, forgalmazóját, illetőleg a szolgáltatás
nyújtóját mentesíti a hibás áru vagy szolgáltatás által másoknak okozott
károk megtérítése alól.
Területi hatály földrajzilag, helyrajzilag vagy természetben
meghatározott fogalom; a biztosítási szerződésben azt jelenti, hogy
a biztosító csak a meghatározott területen bekövetkezett biztosítási
eseményekre visel kockázatot. Például az autóbiztosításoknál a területi
hatály: Európa, valamint Törökország kontinensen kívüli része.
Totálkár a biztosított vagyontárgy teljes megsemmisülése,
eltűnése, vagy olyan mértékű károsodása, hogy a helyreállítás, vagy
a javítás már nem gazdaságos.
Tőkésítés a felelősségbiztosítás alapján folyósított
járadék egyösszegű megváltása a jogosulttal kötött egyezség alapján.
Az így számított tőke mértéke függ a havi járadék összegétől, valamint
a jogosult életkorától.
Törlés a biztosítási szerződések bármely okból való
megszűnése, illetőleg ezen szerződéseknek a biztosítói nyilvántartásból
való kivétele.
Törlésértesítő a törlés tényének írásban való közlése
a szerződővel. A törlésértesítő kiküldetését a jogszabály nem teszi
kötelezővé a biztosító számára.
Tőzsde helyettesítő tömegáruk és értékpapírok szervezett
piaca, ahol a kereskedelem szervezett keretek között, meghatározott
szokványok szerint történik. A tőzsdén csak tőzsdetag vehet részt; üzletet
kötni csak a tőzsdetag cégek által hivatalosan felhatalmazott közvetítőn
(tőzsdei bróker) keresztül lehet. Árutőzsdék és értékpapír-tőzsdék működnek.
Tőzsdeindex a tőzsdei összpiaci árfolyammozgását tükröző
indexszám; a tőzsde általános hangulatát, tendenciáját jelzi. Az indexkosárban
szereplő vállalatok piaci értékének változását tükrözi.
Túlbiztosítás ha a biztosítási összeg nagyobb, mint
a vagyontárgy tényleges értéke, a biztosítási szerződésnek az a része,
amely a tényleges érték fölötti összegre vonatkozik - semmis. Totálkár
esetén a biztosító térítési kötelezettségének felső határa a tényleges
érték lesz a káronszerzés tilalma miatt. Kivétel: újérték biztosítás.
Újérték-biztosítás a túlbiztosítás a biztosítási szerződésben
tilos; a károsult nem kaphat több térítést, mint a vagyontárgy kárkori
értéke. Ez alól kivétel: amikor a biztosítás valamely vagyon várható
értékére szól (pl. a növények hozama) vagy a biztosító az új állapotba
való beszerzés költségeit vállalja. Ilyenkor nincs avultatás. A lakás-és
épületbiztosítások újértékre szólnak.
Ügyfél-tájékoztató a biztosító egyértelmű, részletes
és közérthető írásos információja, amely a biztosító főbb adatait és
a megkötendő szerződés jellemzőit tartalmazza.
Ügyfélvédelmi alap a biztosítók által létrehozott
alap, amelynek az a funkciója, hogy az egyes biztosítók esetleges felszámolásakor
az ügyfelek követeléseinek kielégítését segítse.
Ügynök a biztosító megbízottjaként tevékenykedő biztosításközvetítő.
A biztosítóval létesített munkaviszony vagy megbízási szerződés alapján
dolgozik. Csak az ajánlat, illetőleg a biztosítási díj átvételére jogosult,
a szerződés megkötésére azonban nem. Ilyen joga csak a vezérügynöknek
van. Megbízotti minőségben való korlátozásért a biztosító felelős.
Üzemi baleset a biztosítottat a foglalkozása körében
végzett munka közben, vagy azzal összefüggésben ért baleset. Az üzemi
balesetért a legtöbb esetben a munkáltató felelőssége állapítható meg.
Vagyonbiztosítás olyan biztosítási forma, amely a
biztosított vagyonában bekövetkezett kárt pótolja a szerződésben rögzített
módon. Vagyonbiztosítást csak az köthet, aki a vagyontárgy megóvásában
érdekelt.
Vállalkozói díj a biztosítási díj azon része, amely
a biztosító költségeinek a fedezetéül, valamint az üzleti nyereség forrásául
szolgál. A kockázati díj és a vállalkozói díj összege teszi ki a bruttó
díjat.
Valorizáció a pénz értékállandóságának változása miatt
inflálódott élet-és nyugdíjbiztosítási összegek - jogszabályon alapuló
- utólagos felértékelése.
Változásjelentési kötelezettség a szerződés tartalmazza
azokat a lényeges körülményeket, amelyek megváltozását a biztosítónál
írásban be kell jelenteni. Ennek elmulasztása később a biztosító mentesülését
eredményezheti.
Várakozási idő az életbiztosítási, betegségbiztosítási
szerződéseknél alkalmazott feltétel, amelynek alapján az egyes kockázatokat
(halál, betegség) a biztosító csak egy későbbi időponttól vállalja (pl.
hat hónap).
Várományfedezet finanszírozási rendszer, amely a szolgáltatásokat
nem a folyó bevételből fizeti (mint a jelenlegi tb-szisztéma), hanem
a fedezetet úgy alakítja, hogy az minden időpontban forrásául szolgáljon
a lehetséges szolgáltatásoknak.
Vegyes életbiztosítás ötvözi a kockázati életbiztosíás
és az elérési biztosítás elemeit. A biztosító a tartam alatt bekövetkezett
halál, és az elérés esetén is teljesít.
Veszélyes üzem olyan tevékenység folytatása, amely
gépek működtetése, energia, vegyi anyagok vagy sajátos technológiák
stb. alkalmazása miatt az esetleges károkozás szempontjából fokozott
veszéllyel jár. A fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatója az
okozott kárért vétkességre való tekintet nélkül felel.
Veszélyközösség az azonos vagy hasonló kockázatoknak
kitett személyek csoportja.
Veszélynem természeti, társadalmi vagy gazdasági esemény,
amely kárt, illetőleg veszteséget okozhat. Veszélynemek például: tűz,
vihar, jégverés, halál, baleset, betegség, betörés ? stb.
Vétkesség felelősségi kategória, akkor áll fenn, ha
a kár okozója nem úgy járt el, ahogy az adott esetben általában elvárható.
Vezérügynök olyan ügynök, akinek a biztosító teljes
körű felhatalmazást adott nem csak az ajánlat átvételére, de a szerződés
megkötésére, a kötvény kiállítására is.
Viszontbiztosítás a biztosító által vállalt kockázatok
biztonságos kezelésének egyik módszere. A biztosító által másik biztosítóval
kötött szerződés, amelyben a viszontbiztosító azt vállalja, hogy a befolyt
díj egy részének átengedése fejében a károkból is részesedni fog. Különösen
a nagy összegű, vagy tömeges (katasztrófakárok) kezelésére alkalmas
módszer.
Visszavásárlás az életbiztosítási szerződések - lejárat
előtti - megszüntetésének egyik módszere. Ilyenkor a biztosító - a szerződésben
rögzített mértékben - a díjtartalékot visszafizeti. Különösen a szerződés
első éveiben előnytelen ezzel a módszerrel élni.
Visszkereset a kifizetett biztosítási szolgáltatás
visszakövetelése a károkozótól.
Záradék a típusszerződéseket kiegészítő, kétoldalú
megállapodás - a biztosítási szerződés szerves része.
Zöld Kártya nemzetközi gépjármű-biztosítási bizonylat,
amely azt igazolja, hogy az üzembentartó a hazájában olyan felelősségbiztosítással
rendelkezik, amely érvényes a külföldön (Európában) okozott károkra
is. A Zöld Kártyát a felelősségbiztosító - kérésre - állítja ki, és
annak bemutatását a fogadó ország a határon megkövetelheti. Nem azonos
a környezetvédelmi felülvizsgálatot igazoló ún. Zöldkártyával.